One letter to Niall

Sziasztok! Megérkeztem az első levéllel. Minden fejezetet levélnek fogok hívni, mert a levél a középpont. Annyit kell tudni ezzel kapcsolatban, hogy a lány kevéssé sem hasonlítható hozzám. Ne is agyaljatok ezen.:) Remélem kezdésnek nem rossz, bár a többi azért érdekesebb lesz. 

Elképesztően örültem, hogy ennyien érdeklődtetek itt, és Facebookon is! Ezt nagyon köszönöm. Remélem számíthatok kommentekre, és pipákra is! 

~xx Annie 

×××

„Kedves Niall, 

 Most írok neked először, és tudom, hogy ezt sosem fogod elolvasni, mert rengeteg ilyen levelet kapsz. Mégis írok. Kell valaki, akinek mesélhetek, akinek őszintén kiönthetem a szívem még akkor is, ha az a valaki sosem fogja látni, vagy válaszolni rá. 

Szeretlek téged Niall. Szeretem, ahogy mosolyogsz, beszélsz és nevetsz. Szeretem azt, hogy mindenben találsz valami vicceset. Szeretem, hogy nem félsz kimutatni az érzéseid, nevetni mindenen, vagy egyszerűen csak sírni, és nem törődni azzal, amit más gondol erről. Szeretem, ahogy törődsz a rajongókkal, kedves vagy és figyelmes. Ahogy szeretem az édes ír akcentusodat is, a hatalmas étvágyad... Magával ragadó személyiséged minden porcikáját, és gyönyörű kék szemeid. 

Tudom… furcsán hangzik, hogy szeretlek, pedig nem is ismerlek személyesen, de hidd el így van. Jó ideje terveztem már, hogy írok, de eddig nem volt bátorságom hozzá. Most úgy döntöttem, úgysem fogod elolvasni, így megírom. 

Néha csak fekszem az ágyon éjszaka, és azt kívánom, bárcsak találkozhatnék veled egyszer. Tudom, hogy úgysem tudnék semmit mondani, csak állnék ott tetőtől talpig vörösen, mint egy paradicsom. Néznélek, de meg sem mernék szólalni. Képtelen lennék bármit is mondani, és ettől egy idiótának érzem magam. 

Az iskolában a többi lány mindig arról beszél, mit mondana nektek, és hogy viselkedne veletek. Ők magabiztosak és szépek, míg én csak állnék ott, ti pedig kinevetnétek ezért. Nem gúnyosan csak, mert ilyen félős vagyok. Tudom, hogy ez nevetséges, de semmit nem tudok tenni ellene. 

Mindig elképzelem, hogy egyszer találkozunk, és én minden irántad érzett szeretetemet belesűríteném egy igazi hatalmas ölelésbe, mert tudom a sok szeretet ellenére, amit kapsz, mégis olyan elhagyatottnak érzed magad. Pedig, ha tudnád… ó, ha tudnád, hány lány álmodozik rólad. Köztük én is. Nagyon sokat gondolok rád és arra, mi lenne, ha egy nap itt állnál előttem. Minden alkalommal arra jutok, hogy valószínűleg elvesznék szemeid végtelen kékségében, és sosem találnék onnan vissza. Szorosan átölelnélek, de soha nem engednélek el azután. Persze… álmaimban. De a valóságban ennél sokkal félénkebb vagyok. Biztos földbe gyökereznének a lábaim, és nem tennék ilyesmit sajnos. 

Néha, mikor rosszul érzem magam, csak meghallgatok egy számot tőletek, mint például a Stand Up. Milyen furcsa, mikor egy zene jobb kedvre derít akkor is, ha nagyon szomorú vagy. Furcsa, ahogy képes megváltoztatni a hangulatod vidám dallamával. Épp ez az, amit úgy szeretek a zenében. Boldoggá tesz, ha a ti dalaitokat hallgathatom. Mikor hallom a hangotokat az a szívemig hatol, sokkal közelebb érezlek titeket magamhoz. Nem tudom, hogyan is élhetném ezt túl nélkületek. Bár egyszer elmehetnék egy koncertetekre! Talán túl nagyravágyó vagyok? Lehet. 

Fogalmam sincs, hogy miért is írok igazából, mert biztosan tudom, hogy úgysem fogod elolvasni. Mégis megírom, és elküldöm neked. Adok egy esélyt magamnak, talán egyszer mégis elolvasod. Egyébként mennem kell, mert Jade vacsorázni hívott. Most be kell fejeznem. Hamarosan újra írok, vagy talán nem. Majd még meglátjuk.

Sok szeretettel:
Charlie ♥”

Niall felvette a borítékot az asztalról, míg a másik kezével a hajába túrt. Kicsit összezavarta ez az egész. A boríték hátoldalán talált egy aprócska dátumot. 2012. Április 5. Több mint egy éve. Furcsa volt. Miért ilyen későn érkezett? Miért nem a többi levéllel együtt? Miért egyszerre jött mind a huszonegy? Hogy-hogy éppen ide a hotelba? 

Olvasás közben valami kis melegséget érzett belülről. Mindig szerette a rajongói leveleket, de ez most más. Sokkal többet jelentett, mint a többi. Tele volt érzéssel, és szomorúsággal egy olyan valakitől, akinek bizonyára nagyon rossz élete lehet. Sürgősségi bélyegző volt rajta, és kurta kézírás. Megnézte a többit is, mindnek volt dátum a hátoldalán. Úgy tűnt ez volt az első levél, s ő szerencsésen ezt vette ki először. 

– Niall? 

Niall felugrott, és gyorsan ledobta a leveleket, majd a hang irányába fordította a fejét. Liam állt az ajtóban. 

– Itt a kocsi. Jössz már? – kérdezte. 

– Persze, persze. Mindjárt indulok én is, te menj csak előre – válaszolta.

Liam zsebeibe csúsztatta kezeit, így indult el a folyosón. Ő pedig az egész helyzeten gondolkodott. A fehér szőnyegre dobott leveleken. Miért ugrott úgy fel? Hiszen ezek csak rajongói levelek. Semmi rossz nincs abban, ha valaki rajongói leveleket olvas nem igaz? 

Miközben felszedte, és sorba rendezte őket dátum szerint, rájött, miért is ugrott úgy fel. Úgy tűnik ez a lány, Charlie… Kiöntötte neki a szívét ezekben a levelekben, és ez csak egy dolgot jelenthetett Niall szemében… 

A lány megérintette a szívét leveleivel, ő pedig alig várta már, hogy ismét olvashassa. Nem hagyta az asztalon őket, inkább a párna alá rejtette mindet nehogy valaki más is megtalálja, és belenézzen. 

Sietnie kellett, mert a fiúk már várták a kocsiban. Felkapta a szoba kulcsait, és maga mögött hagyva azt, továbbra is a leveleken gondolkodott. Tudta, hogy jó ideig nem fog egy eldugott kis helyet találni, ahol olvashat, így csak akkor folytathatja, mikor már visszaértek. Ő meg már olyan izgatottan várta ezeket a perceket, mint ahogy a macska ugrál a forró bádogtetőn. Mint egy kisgyerek, lázban égett a kíváncsiságtól, s ezt ő maga sem volt képes megérteni. Hiszen csak néhány rajongói levélről volt szó.