Three letters to Niall

Sziasztok kedveseim,

Nagyon sajnálom, hogy így megvárakoztattalak titeket. Azért a  tengernyi dolgozat között, mégis megírtam a részt. Most sietve fel is teszem, és csak remélni tudom, hogy hoztam a stílust, és ez is tetszeni fog.

Még mielőtt belevágnánk a közepébe, szeretném megköszönni az előző részhez írt rengeteg kommentet, pipát és a 40! feliratkozót is. Nagyon jól esik az érdeklődésetek, és imádom olvasni a véleményeiteket! Tartsátok meg jó szokásotokat! 

Kérlek nézzetek be Amelia blogjára! Tényleg megéri. Kommenteljetek is!: ITT 
Szavazzatok Szilvi blogjára, hogy ő nyerjen a blogversenyen (Az oldalt is, és a képet is, csak úgy ér): ITT
és csatlakozzatok a csoporthoz is, ha már olvastok. Így hamarabb értesülhettek az új részről!: ITT 

×××

Niall akaratlanul szakadt ki álmai édes valótlanságából már kora reggel. Szinte pontosan egy órával korábban, mint kellett volna. Képtelen volt vissza aludni, ezért kivette a leveleket a párna alól, eltette őket, kivéve a harmadikat. Ezt felbontotta, hogy ismét Charlie világába kerüljön néhány sor erejéig. Érdeklődése a levelek iránt meglepte, de nem különösebben nyomasztotta. A lány közvetlen stílusa megragadta és remélte, hogy az újabb levélben végre kicsit többet olvashat a lányról, mint saját magáról, és a róla alkotott véleményről. Bár jóleső volt, hogy ilyen hatással volt Charliera, mégis inkább róla szeretett volna többet tudni. 

„Kedves Niall, 

Rajongás-e ez, vagy több? Hogy is kérdezhetek ilyesmit?! Hiszen nem is ismerlek. Nem lehet több egy fura őrült rajongásnál. Néha teljesen bolondnak érzem magam emiatt. Látni akarlak, és a közelemben érezni. Szörnyű, hogy ez sosem fog megtörténni. Teljesen reménytelen és szomorú érzés. 

Amint végig gondoltam eddigi leveleim, rájöttem, hogy csak áradozok rólad, de te még semmit nem tudsz rólam. Gondoltam, ha mégis elolvasod, talán jól jöhet majd, ha magamról is írok. 

Tizenhat éves vagyok, és egy árvaházban, a DayBridge gyermek védelmi otthonban élek már három éve. Kedvenc színem a zöld. Az az igazi friss fűzöld. Nem a sötét és nem is a túl világos. A legjobb barátom pedig Ruby, aki egy nyolc éves kislány.” 

Niall egy pillanatig döbbenten bámult maga elé. Még mindig nem tudta, mi történhetett a múltban, de egyre kíváncsibban állt a levelek tartalmához. Hiszen a lány egy árvaházba került valahogyan. Nem is olyan régen szakadt ki egy biztonságos környezetből. De hogyan? Egyre jobban érdekelte a történet is. Már nem csak a lány közvetlen személyisége volt az, ami a további levelek olvasására ösztönözte. Tudnia kellett, mi is történt pontosan. Mi történhetett három éve? Hogyan kerülhetett oda? 

„Ma elsírtam magam annyira megható volt… Olvastam, hogy egyszer azt mondtad, a gitár volt a legjobb ajándék, amit valaha karácsonyra kaptál. Egyszer én is azt kaptam. Ahogy így elgondoltam, nekem is az volt. De én nem éltem vele. Úgy éreztem van időm, aztán egyszerre késő lett. Jade a szociális munkásunk azt mondja, sosem késő. Miután fél órán keresztül sírtam, nem annyira a szomorúságtól, mint inkább a meghatottságtól, elhatároztam, hogy megtanulom amint innen kijutottam, ha bele pusztulok is! Sajnálom, hogy ilyen szentimentális bolond vagyok. Ha ezt olvasod, Sajnálom, hogy erre pazarolod az időd. Az én hibám.” 

Niall lelkébe hatolt az a gondolat, hogy ő az, aki ekkora hatással volt a lányra. Nem győzött meglepődni a lány kijelentésein. Hirtelen üres érzés támadt benne. Ez a lány olyan magányos… és bármit ír, úgy érzi az hülyeség. Hirtelen szerette volna elmondani neki, hogy nem az. Biztosítani róla, hogy elolvassa a leveleket. Néhány percig csak nézett maga elé, és próbálta rendbe tenni a gondolatait. Próbált nem sajnálatot érezni a Charlie iránt, de nem sikerült. 

„Ruby ma bejött hozzám, mikor a twitteredet néztem. Megkérdezte, hogy mit csinálok, én meg elmagyaráztam neki, a twitter arra jó, hogy nyomon követhessünk titeket. Azt mondta, neki is kell egy, de szerintem ő még túl fiatal ehhez. Mondtam is, hogy majd ha nagyobb lesz, csinálok egyet neki is. Erre durcásan vonult ki a szobából.” 

Niall nem értette mi köze Rubynak és a twitternek bármihez is. Ennek a részletnek semmi jelentősége nem volt, valószínűleg Charlie csak nem akart állandóan az érzéseiről vagy saját magáról fecsegni, másról meg nem tudott. Ez a levél összeszedetlen volt a többihez, amiben lényegében őt magasztalja. Bár úgy tűnt a lány nem tudja, már mit írjon a levélbe, mégis kitartóan folytatta talán, mert abban reménykedett, egy nap majd elolvassa őket. Vagy lehet, hogy tudja, mit akar közölni, csak nem akar egyfolytában magáról írni? Nem lehetett eldönteni. Vajon miért hagyta abba az írást mégis? 

„A héten éppen végeztünk a történelemmel, és én összeszedtem a cuccaimat, hogy a táskámba pakoljak, mikor az a kiállhatatlan osztálytársam, és két hű rabszolgája, akik bármit megtesznek, hogy kitűnjenek, akár meg is alázkodnak előtte, megint megtámadtak. A könyveket a kezemből a földre lökték, kinevettek és kicsúfoltak. Talán még a korábbi levél miatt is, aminek sikeresen elolvasta a nagy részét. A falhoz szorítottak közben, gondolom azt várták, hogy sírjak, de nem tettem. Elhatároztam, hogy nem fogok sírni! Vártam, hogy abba hagyják, és végre folytathassam azt a kegyetlen napot. Akkor egy halk szavú osztálytársam szólalt fel, széplány, de nem népszerű. Szemüveges, eddig még sosem beszéltem vele. Nem néztem meg jobban azelőtt, de most megfigyeltem és egészen szép. Az ő neve Alice. Szólt nekik, hogy hagyják abba, amit velem csinálnak, de ezzel csak azt érte el, hogy őt is bántani kezdték. Mikor végre békén hagytak, mert belépett a terembe egy tanár, megköszöntem Alicenek, és külön váltunk.” 

– Milyen erős lány – gondolta Niall.

Ismét meghatotta a levél. Minden bekezdésben volt valami keserűség. A lány mégis kitartóan írt. Bátornak, és erősnek tartotta, amiért így viseli azt a szenvedést. Pedig tudta, hogy még nagyon sokáig nincs kiút. Mindegy mit írt Charlie, rossz előérzete támadt. Sajnálta, mégis érdeklődött iránta. Egyszerűen tudnia kellett, hogy miért került árvaházba? Mi történt a szüleivel? Miért hagyta abba az írást? Talán a további levelek megválaszolhatják ezeket a kérdéseket. Vagy talán újabb kérdéseket hagynak maguk után és Niall sosem fogja megtudni mi is történt valójában. 

Rossz érzése támadt, és féltette a Charliet. Talán valami rossz történt vele, és azért hagyta abba a levelek írását? Vagy egyszerűen megunta, hogy senki nem olvassa el őket? Niall minden egyes levél után erősebben érezte a lány szeretetét. Nem hitt benne teljesen, hogy csak így ismeretlenül is ilyen érzések alakuljanak ki valakiben, de Charlie minden egyes levele újabb bizonyíték volt erre. Nem hitte, hogy ha ez létezik, akkor épp vele fog megtörténni, de úgy érezte, a lány minden bekezdéssel egyre közelebb kerül hozzá.

– Niall, itt vagy? Indulnánk! – Hallotta Liam hangját az ajtó mögül.

Gyorsan az órára pillantott és látta, kifutott az időből. Kétségbeesetten begyömöszölte a levelet a többi közé.

– Máris megyek! – válaszolt sietve Liamnek, aki erre morogva továbbállt.

Sietve átöltözött, bezárta maga mögött a szoba ajtaját, és a fiúk után sietett. A recepción leadta a kulcsot, majd ő is beszállt végre a rá váró buszba. Nem tudta, mikor tud majd újra olvasni, de sietnie kellett. Minél hamarabb a levelek végére akart érni. Érezte, hogy Charlie a későbbiekben mindent elmondott, ami történt. Remélte, hogy nem valami szörnyű dolog okozta a lány lelkes írogatásának végét.