Seven letters to Niall

Sziasztok szépségeim!

Ma délután csináltam meg ezt a részt. Megígértem, hogy hozom a héten és igyekszem ezeket az ígéreteket be is tartani. A végére hagytam, de sikerült. Kicsit hosszabb is lett, mint a többi.

Elképesztően köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket és pipákat is. Rengeteg. Sosem gondoltam volna! Csodálatosak vagytok! 

Szeretlek titeket! xx

A zenét, amit ide tettem, hallgassátok meg, mindenképpen!! Nem én ajánlom, hanem Georgia, de engem nagyon meghatott. TÉNYLEG! Ez a levél jórészt inkább fordítás.

Kicsit szomorúvá tett, hogy a múltkor annyira rosszul sikerült a Hitgirl második fejezete. Igyekszem ezentúl olyat írni, ami nektek is tetszik. Szeretném, ha ilyenkor aztért megírnátok, hogy mit kellene javítanom rajta. Magamtól nem biztos, hogy rá tudok jönni. Aki azért nem pipált, vagy írt, mert még nem látta; az nézzen be! Kérlek! [HITGIRL] 

Továbbá, csatlakozzatok a csoporthoz is!! [CSOPORT] 

×××

Liam a kanapéról figyelte Niallt, mikor ismét egy rajongói levelet olvasott. Furcsa volt, általában nem olvas ilyen sok rajongói levelet. Közben érdekesen viselkedett, szokatlan volt, aggódott érte. 

Mi van, ha Niall utálkozó levelet olvas? Talán ez lehet az, amiért olyan furcsán viselkedik, és ez magyarázza azt is, hogy egy ideje elvesztette az étvágyát is.

 Neem, az nem Niall. Talán Harry, de Niall biztos, hogy nem. Különben is mi végre nevetne egy gyűlölködő levél olvasása közben? Ebben semmi vicces nincs. Persze ez megmagyarázná, miért olyan titokzatos az egésszel kapcsolatban.

Miközben Liam fejben próbálta felgöngyölíteni az ügyet, a borítékból egy piros-szürke színű karkötő csúszott Niall ölébe, amit az később fel is húzott a csuklójára, mindezzel lerombolva a gyűlölködő levél elméletet. Az utálók nem küldenek ajándékokat neki, ez biztos. 

Talán nem is rajongói levél ez. Talán… Talán egy szerelmes levél. Mindenre magyarázatot adna. Talán Niall valakivel szerelmes leveleket vált, és ezt próbálja titkolni előlük. Ez mindent megmagyaráz, a titkolózást, furcsa viselkedést és az irreális tényt, hogy Niall sokkal kevesebbet eszik, mint azelőtt. 

Niall hirtelen elvigyorodott, amit Liam is észrevett. Majd később rákérdez erre. 

Közben Niall megérezte, hogy figyeli. Lassan rá nézett és még éppen elkapta a tekintetét, mire Liam próbált a távolba meredten ülni, elégedetten mosolyogva. Niall homlokát ráncolva figyelte őt; – Mi volt ez? – gondolta, majd inkább elővette a hetedik levelet, feltépte a hajtókánál, és óvatosan kihúzta a levelet. 

Sem képet, sem ajándékot nem tartalmazott ezúttal a boríték, mégis érezte, hogy ez különbözik a többitől.

„Kedves Niall,

Hiányzik… Nagyon hiányzik Ruby. Rakoncátlan kis fürtjeivel és édes gyerekes mosolyával. Tudálékos viselkedésével, és törődésével. Csak ő törődött velem, vigyázott rám, ha csak egy kislány volt, akkor is. Talán ha mások is tudnák, mennyire hiányzik most, biztosan azt hinnék, hogy valami baj van velem. Talán van is. Olyan érzés, mintha egy rész hiányozna belőlem. Persze tudom, hogy ott van Alice, és ő tényleg nagyon aranyos. Egészen jó barátok lettünk. De az nem ugyan az. Rubyt már három éve ismertem, és az életem része volt. Olyan volt, mint egy plusz testrész. Néha kicsit idegesített, de most, hogy nincs itt hiányzik. Egyszerűen csak hiányzik.

Mikor visszajövök az iskolából, rá kell jönnöm, hogy ő már nincs itt. Nem is lesz többé. Ez most más, mint régen. Akkor természetes volt, hogy sírtam. Ki ne sírt volna?” 

– Sírni? Miért? Mi történhetett a múltban Charlieval? – gondolta Niall.

Egyre többször merült fel ez a kérdés, de Charlie még mindig nem mondott semmit. Niall alig várta, hogy végre kiderüljön, de félt, hogy a levelek nem árulnak majd el semmit. 

„De most semmi értelme a sírásnak.Ruby csak egy kislány, aki talán a barátom volt. Talán. De ő nem halott. Nagyon is él, csak elköltözött, hogy egy jobb életet élhessen egy gyönyörű családban. Örülnöm kéne inkább. Boldognak kellene lennem, amiért ő az lehet. De képtelen vagyok, mert annyira hiányzik. Önző vagyok. 

Éjszakánként még rosszabb azt hiszem. Ruby mindig tudott róla valahonnan, ha rémálmom volt, átjött éjszaka. Nem mondott semmit, csak bebújt mellém az ágyba és ott volt, amikor felébredtem. Ötletem sincs, honnan tudhatta. Talán különleges képességgel rendelkezett. Ő mindig ott volt nekem. 

Most nincs. 

Ez fáj a legjobban. Akárcsak Eliza, annyira biztosra vettem, hogy ő van nekem. Nem is gondoltam, hogy eljöhet az idő, mikor már nem lesz. 

De nincs többé… ”

Niall nagyot nyelt. Furcsa érzések kavarogtak benne a lány sorai miatt. Szívét facsaró érzés volt tudni, hogy a lány ilyen szomorú és nincs senkije. Senkije, csak ő. De erről nem is tudhat, hiszen még mindig abban a tudatban él, hogy sosem fogja elolvasni ezeket. Ez az egyetlen oka, hogy Charlie ilyen őszinte. hiszen nem gondolja, hogy Niall valaha is el fogja olvasni a leveleket. De olvassa. Még nem ismerte a múltját, de érezte, hogy valami szörnyűség történt. Olyasvalami, ami Charlie életét álomból rémálommá változtatta.

„Meséltem már valaha a kedvenc dalomról? Mondd, hogy depresszív dolog, de ez jelenleg a Mayday Parade - Terrible Things. Nem is tudom… Nagyon szomorú, de egyben gyönyörű is. Nehéz ezt leírni, de ez pontosan megmutatja, mennyi fájdalom van a világban. Elbújnak, és akkor törnek rád, amikor a legboldogabb vagy. Boldog vagy, és az élet elveszi tőled mindazt, amid volt. Azt gondolod mindig minden rendben lesz, és nem történhet semmi rossz, de akkor jön valami. Valami, ami mindent megváltoztat. Egy álomban élsz, aztán hamar ez az álom apró darabkákra esik szét. Akárcsak egy vékony üvegpohár, amit a földre ejtesz, és apró szilánkok maradnak csak belőle.

Ezért mondja az apa a fiának, hogy ne legyen szerelmes soha, és minden rendben lesz. Az emberek nem értik ezt, és azt kérdezik; Miért? Hiszen a szerelem elképesztő dolog, tiszta, igaz, boldoggá tesz, nem tudunk nélküle élni. De ő tudja, miért mond ilyesmit. Tudja milyen fájdalmas is, ezért akar biztos lenni abban, hogy a fiával nem történhet meg ugyanez.

Az apa sorsa kicsit a magaméra emlékeztet. Egy gyönyörű családban éltem, és mindenem megvolt. Akaratos voltam, hisztis, elkényeztetett. Nem tudtam megbecsülni őket, mert magától értetődő volt, hogy vannak nekem. Aztán egy nap… nem voltak többé. Nincsenek, és én csak most kesergek azon, hogy milyen jó sorom volt akkor. Bár jobban meg tudtam volna becsülni akkor, amikor még lehetett.”

A dal nem hangzott ismerősen. Nem hallotta még azelőtt, ezért gondolta rákeres majd.

„Felteszem, ezért is vagyok ilyen más, mint a többi ember. Mint a normális emberek. Első kézből kellett megtapasztalnom ezeket a szörnyű dolgokat. Szóval azt hiszem, ez a dal tényleg a szívemből szól. A szívem mélyéről. Félek… Félek ezeket felhozni, és gondolni a dolgokra.”

Niall szerette volna biztosítani Charliet afelől, hogy figyel rá, olvassa és bízhat benne. Azt akarta, hogy a lány tudja, olvassa a leveleket, neki elmondhatja mindazt, ami történt.

„Egyszer valaki azt mondta nekem, a legjobb út, hogy túltegyem magam valamin az, ha elfelejtem. Csak annyit válaszoltam neki, hogy erre én képtelen vagyok, mire ő másik módszert ajánlott.

Azt tanácsolta, vegyek elő egy papírt és tépkedjem apró cetlikre. A cetlikre pedig írjam rá az összes fájó emlékem. Nem számít hogyan. Csak írjam fel az emlékeket a cetlikre és zárjam el őket egy dobozba. Azután címkézzem fel a dobozt, mindegy hogyan. Az egyetlen, ami számít, hogy a doboz tartalmát az emlékezetem leghátsó zugába rejtsem el, és ne érintsem soha többé.

Nem igazán működött. Továbbra is látom álmomban minden egyes éjjel, érzem ha felkelek a könny foltos párnán.”

Niall hasra feküdt és mielőtt folytatta volna az olvasást, maga elé bámult egy darabig. Kissé szomorú arcot vágott. Sajnálta Charliet, akinek tökéletes élete volt, de valami mindent tönkre tett. Mi lehetett az? Mi történhetett vele? Olyan szomorú, mégis olyan szeretni való volt számára ez lány. Olyan őszinte…

„Rájöttem, hogy Ruby mennyire hasonlít Elizára. Gondolkodtam rajta, milyen makacs volt Ruby, mikor elment és milyen gyerekes tudott lenni néha. Eliza ugyan ilyen volt. Sikított, rugdosódott és jajgatott. Talán még barátok is lehettek volna, ha a sors nem ilyen kegyetlen. Ez annyira igazságtalan. Abban a pillanatban, ahogy erre rájöttem sírni kezdtem. Ez volt az első alkalom, hogy sírtam, mióta itt hagyott. Alig értem fel a szobámba, hogy ne mindenki előtt sírjak.

Hülyének érzem magam, amiért ezeket leírom neked. Szegény én! Niall, sajnálom, ha épp ezt olvasod. Sajnálom, hogy a nyomorult életemmel vesztegetem az időd, de semmi más nem jutott eszembe, amit leírhattam volna.”

Niallt dühítette a gondolat; Ki tehette ezt vele? Miért gondolja, hogy senki sem törődik vele? Márpedig ő törődik vele! Érdekli a lány, és a múltja. Talán furcsa, hogy Niall ennyire érdeklődik a lány iránt, pedig még sosem találkozott vele. De Charlie egy bátor, gyönyörű lány, aki sokkal jobbat érdemel annál, amit kap. Nem szabadna így élnie.

„Most befejezem, még mielőtt tele írnék több száz oldalt a nyavalygásommal.

Jóéjt Niall, szeretlek

Sok szeretettel

Charlie ♥”

Óvatosan összehajtotta a levelet és visszacsúsztatta a borítékba. Dühítette, hogy senki nem foglalkozik Charlieval. Mindenkinek kell valaki, aki törődik vele. Az embereknek szükségük van a törődésre. Főleg egy ilyen szomorú lánynak, amilyen Charlie. 

Felállt a turnébuszbeli helyéről és a laptopját kereste. A kanapén volt pont Liam mellett, aki ismét őt figyelte.

– Mi van? – kérdezte kissé idegesen.

Liam vállat vont és továbbra is nézte őt. Úgy nézett rá, mintha mindent tudna. Talán Liam már tudja? Talán… Figyelmen kívül hagyta ezt és visszatért a helyére. Próbált nem érzelmeket mutatni. Még csak az hiányozna, ha Liam tényleg rájönne. Az még túl korai. Azt kívánta, bár Liam ne ütné bele az orrát mindenbe.

Előkereste a fülhallgatóját, és hamarosan meg is hallgatta az említett dalt Charlie levelével a kezében. A dal és a levél hatására Niall érezte, ahogy arcán kövér könnycseppek gördültek le.

Charlieért…

– Niall, megérkeztünk! – szólt oda Zayn.

S ő akkor vette észre, hogy a buszon rajta kívül nincs már senki. Gyorsan lecsukta a laptopot. Könnyei szabad utat nyertek abban a pillanatban, majd letörölte őket ruhája ujjával.

– Jövök – szólt vissza.

De előtte még magához szorította a leveleket. Közel a szívéhez. Szemei újra könnyel teltek meg, de tudta, sosem fogja már elereszteni ezeket…