Nine letters to Niall

Sziasztok!! Megjött!! Úgy alakult, hogy lett rá egy kevés időm, így hoztam a levelet. Charlie ma igazán kitesz magáért, mert érdekesebb sztorival áll elő, mint eddig. Sok fiatal lánynak vannak olyan problémái, amit itt említ. A kiemelt szöveg linkelve van, így meg tudjátok nézni azt is, hogy miről beszél. 

Itt a képre kattintva, pedig eljuthattok a facebook oldalra, amit létrehoztam. Ha végig olvastátok, érteni fogjátok, és remélem ti is csatlakoztok! 

Ha ti is egyetértetek az üggyel, képet linkelve ahogy itt is van, kitehetitek bárhová, megoszthatjátok bárhol, hogy az emberek értesüljenek róla! Szerintem ez fontos. Remélem sokan támogatjátok majd az ötletet, hogy Magyarországon is legyen ilyen. Kódot az oldalsávban találhattok a képhez!

Továbbra is csatlakozzatok a csoporthoz!!:D [CSOPORT]

×××

Niallt időről időre meglepte hirtelen érdeklődése Charlie iránt. Törődni akart vele, ami eleinte megijesztette, ezért abba akarta hagyni a levelek olvasását. Aztán eszébe jutott Charlie kitartása. Ő nem dobhatja el ezt az érdeklődést, ha szeretné. Niall minden nap kamerák kereszttüzében pózol, és nem hagyja a lánynak, hogy egyszerűen csak elfelejtse, hogy tehetné hát meg, hogy abbahagyja a lány leveleinek olvasását? Tartozik neki ennyivel. 

Egyre többször merült ezekbe az elvont gondolatokba, Charlie levelei néhány nap alatt függővé tették őt. A lány nem is sejthette, milyen hatással volt rá mindez. Miért hagyhatta abba az írást? Talán valami rossz történt vele? Vagy egyszerűen csak nem szereti már? Nem ez kizárt. Niall szerette volna azt érezni, hogy Charlie érzései őszinték voltak. Ennek ellenére remélte, hogy ez az egyszerű oka van a levelek abbamaradásának. Vagy valami más, csak baja ne legyen. 

Szeretett volna végre a végére érni a leveleknek, talán végre megtudja, mi történhetett Charlieval a múltban! Egy interjút adtak nem sokkal azelőtt, és egy teljesen idegen épületben tartózkodtak. Niall elbújt a többiek elől, elővette a kilencedik levelet, és olvasni kezdett. 

„Kedves Niall,

Ne öld meg a pillangót!

Ez volt az, amit az a lány suttogott maga elé Dr. McKenzie irodája előtt akkor. Néhány hónappal a baleset után történt, éppen azután, hogy Blakeel találkoztam a kórházban. Még mindig fáj emlékeznem arra az időszakra. Annyira buta voltam, mikor megkedveltem őt. Pedig megígértem magamnak, hogy ez többet sosem fog előfordulni. Eddig mindenkit elveszítettem, akit szerettem, nem kedvelhetek meg senkit anélkül, hogy ez eszembe ne jutna. Mindig attól félek, hogy újra és újra megtörténik. Hogy elveszítem azokat, akiket szeretek. Újra. Már szeretni is félek. 

Háromszor megtörtént. Nem történhet meg negyedszerre is ugyan az! Nem veszíthetek el még egy valakit.” 

Négy? Mit jelentsen ez? Négy ember, akit elveszített? Meghaltak? Niall összezavarodott. Azt kívánta bár megtudhatná már végre, mi is történt valójában. Szerette volna a karjaiban tartani, és megígérni neki, hogy minden rendbe jön majd. 

„De ez most nem fontos. Biztosan fogalmad sincs, miről beszélek. Mit jelenthetett az, amit a lány mondott Dr. McKenzie irodája előtt? Az arcát a kezei mögé rejtette és minden, amit láttam belőle hosszú, aranyló, gyűrű göndör fürtjei voltak, melyek mérföldeken és mérföldeken át rendezetten pihentek vállán, akár egy gyönyörű búzamező. Elbűvölt a látvány, és képtelen voltam felfogni, hogy hogy nem tévednek minden irányba azok a gyönyörű fürtök. 

Azt hiszem, egy jó ideig bámultam őt mielőtt rájöttem volna, motyog valamit a remegő kezei mögött. Csak suttogott, csöndben… és lassan. Biztosan nem vettem volna észre, ha nem vizsgálom őt tekintetemmel olyan alaposan. 

– Ne öld meg a pillangót – mondta. 

Szavai vészharangként csengtek elmémben. Ne öld meg a pillangót… Biztos voltam benne, hogy hallottam már valahol korábban. 

Persze hogy, felzaklatott. Ötletem sem volt, hogy értette a pillangót és miért ismételgette, akárcsak egy mantrát, vagy egy motiváló szöveget. Szavai kíváncsivá tettek, de behívtak az irodába, mielőtt lehetőségem nyílt volna beszélgetni vele.” 

Egy pillanat erejéig Niall meglepődött rajta, ki lehet Dr. McKenzie valójában. Charlie annyi emberről beszélt. Emberekről, akikről fogalma sem volt, miért tűntek olyan érdekesnek. Néha talán olyanokról is, akik nem is számítottak. 

„Mire végeztünk, a lány már eltűnt. Hova tűnhetett? Továbbra sem tudom. Talán elment a foglalkozás után. Vagy már akkor végzett, csak várta, hogy valaki jöjjön érte. Akárhogy is, eltűnt és továbbra sem tudtam, hogy értette a pillangót. 

Legközelebb, mikor időpontot egyeztettem volna egy foglalkozásra Dr.McKenzievel, meg akartam kérdezni. Gondoltam, ha lány az ő páciense, akkor tudhatja, mit jelent a pillangó. Talán nem fogja elmondani, mert ez nem az én dolgom, de semmi bajom nem származhat abból, ha megkérdezem. 

Mikor megláttam ugyanazt a lányt ott ülni, amint maga elé bámult a semmibe, a szavak belém szorultak. A szám kiszáradt, és csak bámultam őt. Amit a múltkor a kezei mögött rejtegetett, egy megtört arc volt. Bőre sápadt, tekintete érzéketlen a világ dolgára. Kezei az ölében feküdtek, hegek és égések díszítették alkarja belső felét, némelyek régiek és rémisztőek voltak, mások frissek vagy gyógyulófélben lévők. Megijesztett a látványa, és az, ahogyan maga elé bámult a semmibe, mintha többé már semmi sem érdekelné. Mi volt a legrémesebb az egészben? Magamat láttam abban az kifejezéstelen szempárban…

Emlékszem, egyszer belenéztem a tükörbe és annyira hasonlónak láttam magam hozzá. Sápadt arc, száraz repedezett ajkak, a könnyek által hagyott fekete csíkok végig az arcomon. Hirtelen keményített meg a felismerés, hogy egy nap úgy végzem majd, ahogyan ő. Semmi sem érdekel majd, kárt teszek magamban, csakhogy meneküljek a világ elől. Láttam az idősebb önmagamat abban a holt tekintetben.” 

Valahonnan az épület egy másik részéből, Niall hallotta, hogy őt keresik. Gyorsan olvasott, de szüksége volt némi időre, amíg megemészti Charlie szavait. Megérintették őt, és olyan érzéseket keltettek benne, amiről nem gondolta volna, hogy valaha lehetnek. Nem tudta beazonosítani ezeket. 

– Niall­! – hallotta nevét, de nem adta jelét ennek. Mikor a hangok elcsendesedtek, újra a levélre fókuszált. Végig akarta olvasni, mielőtt elő bújik rejtekéből. 

„Furcsa volt látni azt a fekete tollal rajzolt pillangót a lány karjának belső felén. Sikerült összefüggésbe hoznom az előző héten kántált szöveggel; Ne öld meg a pillangót. Ez még sokkal kíváncsibbá tett. 

Néha a lány ott ült a foglalkozások előtt, máskor pedig nem. De mindig ott volt az elmém leghátsó zugában, és kísértett engem hideg, halott tekintetével. Mindig egyre kíváncsibbá tett, mikor láttam őt, így egy napon végre összeszedtem a bátorságom, odasétáltam hozzá, és beszéltem vele. 

A nevét kérdeztem meg elsőként. Hideg sötétbarna szemei felcsillantak egy pillanatra, mikor az enyéimmel találkoztak. Hosszúnak tűnő néhány másodpercen át figyelt engem. Hátborzongató pillantása továbbra is élettelen volt. Azt mondta Logan a neve, mosolyogtam és elmondtam neki az enyémet, mielőtt megkérdeztem volna, milyen sűrűn jár oda.

Logan csak vállat vont, nem válaszolt semmit. Sosem beszéltem vele többé, néha oda köszöntem neki, de úgy láttam, mindketten inkább magának való típusúak vagyunk. Megvan a magunk problémája, mint mindenkinek, aki Dr.McKenziehez jár. 

Nem emlékszem, mi történhetett Logannel. Egyik héten még ott volt, mint mindig és a következőn már nem. Senki sem mondta el, mi történt vele, senki sem emlékezett rá. Nem sokára rájöttem, mit jelentettek a pillangók. 

A neve Pillangó projekt, segít az olyan embereknek, akik kárt tesznek önmagukban. Az ötlet annyi, hogy minden egyes alkalommal, amikor vágni szeretnéd magad, rajzolsz egy pillangót a csuklódra és elnevezed valakiről, akit szeretsz. Hagynod kell elhalványulni, majd természetes úton lekopni, ha megvágod magad, a pillangó meghal.” 

Niall egy Walkie-talkie zúgását hallotta kintről, kerestek valakit az épületben. Harry kiabált, Liam pedig kétségbeesetten rázta őt, mialatt Louis mondogatta neki, hogy nyugodjon le. Zayn próbálta elviccelni, hogy biztosan étel után kutat, és azért tűnt el. 

Niall pedig a szekrény belsejéből hallotta mindezt. 

„Találtam egy Tumblr bejegyzést ezzel kapcsolatban, ami mindent összekuszált bennem. Néha az élet szörnyűvé válik egy pillanat alatt, tényleg rettenetesen szörnyűvé, de mindig van remény. Mindig van egy út, s egyszer minden rendbe jön. Csak járd az utad egy hatalmas mosollyal az arcodon! Megszerettem ezt a pillangó ötletet. Nem vagyok tipikusan az az ember, aki híve az önkárosításnak. Nem vágom magam, mert még ehhez is gyáva vagyok. Félek még a vér látványától is, de mégis… 

Ha vágni szeretnél, egyszerűen csak rajzolj oda egy pillangót. Megtettem, csak egy aprócskát, de a háztartás tanárunk így is kiabált velem emiatt, és követelte, hogy mossam le. Mégis, én továbbra is rajzolom őket. Van valami szomorú, mégis gyönyörű ebben az egész dologban. 

Csak azért írtam ezt le, mert láttam valakit az utcán nemrég, aki hasonlított Loganre. Hiányzik az a lány, a lány aki Dr. McKenzie irodája előtt ült és figyelmen kívül hagyta a valóságot. Akkoriban ő volt a legközelebbi kapcsolatom egy emberrel, mint egy barát vagy ilyesmi. 

Most szerencsére itt van nekem Alice, gondolom. Őszintén, fogalmam sincs, mihez kezdenék nélküle. A másik felemmé vált ezalatt az idő alatt. Most egy Karibi nyaraláson vannak a szüleivel, és rengeteg képet küld nekem a facebookon. Jó helynek tűnik. 

Valószínűleg nemsokára újra írok majd, de most abba kell hagynom. Tom vár a kertben, hogy segítsek neki kertészkedni, Bridget pedig valamit kiabál a törölközőkről, Linda pedig vele ordibál valamiért. 

Sok szeretettel

Charlie” 

– Niall, hol vagy? 

A hang közelségétől felugrott, indulnia kellene, de Liam az ajtó túloldalán van. Bizonyára kérdéseket tenne fel arra vonatkozóan, miért üldögél a szekrényben. Szóval türelmesen kellett várakoznia, hogy Liam végre elhagyja a helyiséget és valahol máshol keresse. Niall ezalatt fogta a levelet és visszatömködte a borítékba. 

Nem sokára Liam lépteinek zajai elcsendesedtek, Niall meggyőződött arról, hogy barátja tovább állt, gyorsan kimászott a szekrényből és zsebébe csúsztatta a kezeit, mialatt kitalált egy fedő sztorit. 

A vécét kereste, mikor eltévedt. Valaki rossz felé irányította és egy másik emeleten kötött ki. Ez lesz az, amit a többieknek mond majd, és ez éppen elegendő. Csak egy fél órára tűnt el. 

Megtalálta Zaynt, Harryt és Louist, akik elhitték neki a mesét. Mikor Liam visszatért Niallre vetette magát, és szorosan átölelte. A többiek csak nézték, majd nevettek rajta a paranoiás hajlamai miatt. Nem számít mennyire fura is ez, Liam tényleg aggódott. Nem csak azért, mert Niall eltűnt, hiszen mindössze fél óráig volt távol. 

Nem, Liam amiatt az üveges, távolba révedő tekintet miatt aggódott. Senki más nem vette észre, csak ő. Niall nem volt többé ugyan az, aki eddig… és ennek köze lehetett a levelekhez. 

Mikor mind visszatértek a turnébuszba, Liam újra megölelte csakhogy tudassa vele, ha valami van, rá számíthat.