Fifteen letters to Niall

Imádott olvasóim!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

Szó szerint! Elképesztően sok visszajelzést kaptam tőletek, hogy  továbbra is érdekel a blog. Már az első napon összegyűlt a száz, így a blogger blokkolt, és nem tudtam több tagot hozzáadni. (egyébként nem tudtam, hogy korlátozva van) Nem számítottam rá, hogy ennyien olvassátok, hiszen az aktív olvasók száma úgy maximum harminc. (pipák és kommentek alapján) Fogalmam sem volt arról, hogy ennyien követtek a háttérből is, és ez nagyon jól esett. Ezért is bocsátottam szavazásra a blog sorsát, hiszen nem bírta el ezt a  sok embert és száz akárhány után nemhogy belezavarodtam az adminisztrációba, de még a kiküldött meghívók jelentős része is hibás volt. (amiről a blogger tehet, nekem csak annyi a dolgom, hogy beírjam az e-mail címet) Különben sem láttam végül értelmét annak, hogy titkosítsak egy olyan blogot, aminek ennyire sok olvasója van. Köszönöm azt is, hogy bár nyilvánvalóan senki sem szerette volna, hogy elrejtsem (ezt bizonyítja a szavazás), mégis mind elfogadtátok, és senki nem rendezett belőle semmi botrányt, vagy hisztit. Köszönöm! 

Kezembe vettem az irányítást, meghoztam nektek a tizenötödik levelet, és ezentúl nem foglak titeket hónapokig váratni. Már nagyon szégyellem magam. Megérdemlitek, hogy rendesen megkapjátok a leveleket,  ezt be is bizonyítottátok a rengeteg e-mail címmel. Majd meg is szavaztátok, hogy a blog maradjon nyilvános, aminek végül is nagyon örültem, mert teljesen belezavarodtam a sok címbe, és a bonyolultabbnál is bonyolultabb ötletekbe, hogyan oldhatnám meg:DD Végül is a magas létszám miatt nem rejtem el a blogot,  ez az oka annak, hogy szavazásra került sor.

Szeretném, ha tudnátok, hogy nagyon hálás vagyok a figyelmetekért és a kitartásotokért! 

Egyszerűen imádlak titeket!!
~xx

×××

Niall kikapta Liam kezéből a levelet.

– Végig itt volt a megoldás az orrom előtt… és még csak nem is… Oda sem figyeltem rá – dadogta zavartan, s ezalatt végig a kezei között időközben összegyűrődött papírt fürkészte. Már nem nézte, csak bámulta. Az arcán látszott, hogy gondolatai egészen másfelé járnak. Egészen pontosan ott, hogy mi történik, ha elmegy az otthonba. Mi van akkor, ha Charlie már nem él? Vagy mi fog történni akkor, ha mégis? Mit mondhatna neki? Kérdések tolongtak a választ meg sem várva, egyik jött a másik után. Niall pedig teljesen össze volt zavarodva.

– Nem emlékeztél. Előfordul. Most mi lesz? – Liam hangja komolyan csengett, és a busz csöndjébe hasított, akár egy tőr.

– Azonnal odamegyek, meg kell találnom. Egyszerűen tudnom kell, hogy jól van – Niall még mindig sokkos állapotban ült Liam mellett. Az agya képtelen volt feldolgozni, hogy nem emlékezett rá, említette-e Charlie valaha is, hol él. Ráadásul ott volt az a kétségbeejtő érzés, hogy a lány talán kárt tehetett magában. Niall nem akart több időt vesztegetni. – Kösz, haver – állt meg egy pillanatra a levelek összeszedésében, majd egy táskát fogott, amibe belepakolta a legszükségesebbeket.

Hamar elhatározta, hogy vonattal utazik vissza Londonba, Liam pedig segített neki mindenben. Az út alatt ideje is lesz elolvasni a megmaradt leveleket. Egyrészt izgatottsággal töltötte el, hogy most végre megtalálhatja a lányt, aki a leveleket írta, azt a bájos, szeretnivaló lányt, aki ráadásul úgy oda van érte. Másrészt pedig félelemmel… Attól tartott, hogy mire odaér, már késő lesz.

Miért kapta meg ilyen későn a leveleket?

Niall még a pályaudvaron várakozott, mikor bejelentették, hogy a vonat harminc percet késik. A legközelebbi padhoz sétált maga mellé tette táskáját, majd kihalászott egy levelet. 

„Kedves Niall, 

Hivatalosan is kijelenthetem, hogy az őrületbe kergetsz! Még mindig nem változtak az érzéseim irányodban. Ez nem egyszerű rajongás, ez valami különleges kapocs kettőnk között, egy láthatatlan erő, mely az én szívemet a tiéddel kapcsolja össze. Fájdalmas, hogy sosem lehet teljes ez az érzés, Niall. Nélküled sosem lehet az. 

Szenvedek attól, hogy minden nap csak figyellek, s mintha egy búra alatt élnék, sosem kerülhetek ennél közelebb hozzád. Néha elidőzöm, próbálom a lehető legélethűbben magam elé képzelni az arcod, elképzelni, ahogy egy rossz pillanatodban átölellek, és egy örökkévalóságig bizonygatom, mennyire szeretlek valójában. Igen, szenvedek ettől a reménytelen érzéstől, mégis te vagy az, aki kiment a hétköznapok borzalmaiból. Ha rád gondolok, egy egyszerű lány vagyok, aki beleszeretett egy népszerű énekesbe, és nem az a meggyötört anyátlan árva, aki egy év leforgása alatt mindent elveszített, ami számított. 

Csak te tudsz kimenteni ebből a kilátástalanságból, elég csak létezned… olyan vagy nekem, mint a jeges pakolás az égő sérülésre. Megenyhíted a fájdalmam, segítesz talpra állni, mikor úgy érzem, végképp nincs tovább. Segítesz anélkül, hogy te magad tudnál róla.” 

Niall egy pillanatra felnézett. Legszívesebben elzárkózott volna a levéllel, hogy ne zavarhassa a nyüzsgés, de aligha volt erre lehetősége egy vonat pályaudvaron. A levelekkel mégis haladni kellett, a végére kellett járnia a dolognak, mielőtt még rátalálna a gyermekotthonra, ahol Charlie élt a levelek szerint. Óvatosan körbe pillantott, s noha szüksége nemigen volt rá, napszemüveget is vett, és kapucnit húzott, nehogy felismerje néhány rajongó. Liam segítségével szökött meg engedély nélkül, amíg a fiúk játszottak, a testőrök pedig békésen pihengettek. 

„Megint veled álmodtam tegnap éjszaka. Tudod milyen az, amikor reggel felkelek, és végig gondolom a dolgokat, mikor kiszakadok abból a tökéletes világból, és rájövök, hogy valójában nincs senkim?  Eliza halott, a szüleim is meghaltak, majd végül Blake is. Ruby elköltözött, és mostanában Alice sem a régi. Már alig beszél velem. Egy gyermekotthonban élek, és semmim nincs. Még a párnám sem a sajátom. Az egyetlen, amim van, az érzéseim és a gondolataim, amiket leírok ezekbe a levelekbe, és próbálom átadni neked, mert egymagam képtelen vagyok cipelni ezt a súlyt. Nincs semmim, mégsem bírom el azt, amim van… 

Te érted ezt, Niall? Azt hiszem egy kicsit zavaros. 

Néha, amikor álmodom, és ott vagy, boldogsággal tölt el, hogy mégis rám találtál, velem vagy és vigyázol rám. Ha pedig felébredek, haragszom rád, amiért nem vagy ott. Pedig tudom, hogy nem itt van a helyed.” 

 Niall nagyon is jól értette Charlie gondolatait, tetszett neki a lány kétségkívül elvont gondolkodásmódja, őszintesége, ami minden egyes levelet átitatott azzal a meghitt hangulattal, mely miatt Niall meg akarta találni. Charlie nagyon jól értett ahhoz, hogy könnyeket csaljon Niall szemeibe. 

„Tegnap láttam egy kóbor macskát. Nagyon sovány volt, és kicsit talán koszos is, ahogy ott mosakodott egy mosoda bejárata előtt. Hirtelen elöntött egy furcsa érzés, én is szeretnék egy kismacskát újra. Elnevezhetném, fésülgethetném, beszélhetnék hozzá, masnit kötnék a nyakába. Végre lenne valakim, aki meghallgat és szeret. 

Félek, hogy mi lesz, ha egyszer felhagyok ezekkel az ábrándokkal, ha elveszítem az álmodozást. Ha egy nap a valóság hideg keze arcon csap, és nem lesz hová menekülnöm ebből a reménytelenségből. Nem tudom mi lesz velem, ha már képtelen leszek elhitetni magammal, hogy tényleg olvasod ezeket a leveleket.” 

Bűntudat. Ez volt, amit Niall érzett, s bár nem az ő hibája volt, mégis magát hibáztatta, amiért nem olvasta el időben a leveleket. 

„Tegnap pizzát sütöttünk, Dave csinálta a tésztáját, Jade pedig jól megpakolta mindennel. Akkor is rád gondoltam. Tudod, elég sokszor gondolok rád, de ne nézz bolondnak emiatt, hiszen nem tehetek róla. Csak és kizárólag te tehetsz erről!” 

Niall hallotta, hogy bejelentik a vonat érkezését. Még volt negyed órája. 

„Most el kell búcsúznom, talán még írok. Vagy abba kéne hagynom?  Nem hiszem, hogy el tudok szakadni tőled, nem, ez még nem megy. 

Sok szeretettel

Charlie ♥”

Niall elpakolta a levelet, és újra körülnézett, de ezúttal egy büfé reményében. Kezdett éhes lenni, az utóbbi időben nem tudott már annyit enni, mint a levelek előtt. Charlie nem csak a szívét és a lelkét érintette meg, de minden bizonnyal a gyomrát is, mert étvágytalanság gyötörte, amióta csak olvasta a leveleit. 

Ráérősen odabattyogott egy ablakhoz, és kért egy grillcsirkés szendvicset. 

Közben pedig Charlie levelei jártak a fejében… Mi lehet a többi levélben? Mi lehet az oka annak, hogy abbahagyta az írást? 

Niall csak remélni merte, hogy Charlie nem csinált butaságot és még él. Meg kell találnia, és magához ölelnie, amilyen szorosan csak tudja.